A felesleges korosztály

A felesleges korosztály

A mai hatvanas korosztály jelentős része joggal érezheti úgy, hogy élete felesleges volt. Felesleges, már arról az oldalról vizsgálva a kérdést, hogy sikerült-e bármilyen hasznosat tennie azért, hogy egy kicsit is jobb sora legyen unokáinak. Ennek a korosztálynak jutott osztályrészül a szocialista demokrácia megszilárdítása a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, aztán lebontása, majd a demokratikus jogállam alapjainak a lerakása az elmúlt húsz évben. Ez a (balga) korosztály elhitte, hogy fel lehet építeni az osztály nélküli társadalmat, amelyben a munkás, paraszt, értelmiségi összefogás elvezet az általános jóléthez. Utána hitt abban is, hogy felépíthető a szociális piacgazdaság, amelyben a demokratikus jogállam garantálja az emberi méltóság feltétlen érvényesülését, s amelynek keretei között mindenkinek joga van a tisztességes megélhetéshez. Mára már kiderült (Alaptörvénybe foglalták), hogy ezek az utak zsákutcák voltak. Szocializmus nem létezik, a demokratikus jogállam és a szociális piacgazdaság csődöt mondott.

E korosztály tévedéseire, útvesztéseire, életének kártékony következményeire az a talpig forradalmár pártvezér mutatott rá 2010-ben, akinek bátor szavaira annak idején kitakarodtak (még két pofon sem kellett hozzá) a ruszkik hazánkból (s mellesleg a hazai mezőgazdaság kivonult az orosz birodalomból). Ez a talpig forradalmár pártvezér az, aki a szétesett egypártrendszerből húsz év tévelygés után most visszavezeti hazánkat az általa kialakított és irányított egypártrendszerbe. Ez a talpig forradalmár pártvezér már akkor (1989-ben), amikor látszólag kiállt a többpártrendszer, az önkormányzatiság, a hatalommegosztás, a jogállam és a demokrácia mellett, lelke mélyén tudta, hogy ennek a félázsiai származék népnek nincs szüksége ezekre az úri huncutságokra. Tudta, hogy erőre van szükség ahhoz, hogy össze lehessen tartani a magyart. Ezért húsz évig erősítette önmagát, építette hadseregét, készült a hatalomátvételre.

A balga korosztály tagjai ma jórészt a partvonalon kívülről nézik, hogyan dől össze immár másodszor az ország, most az, amit az elmúlt két évtizedben felépített. Nézi, hogy a talpig forradalmár pártvezér miképpen vezeti harcba azt az ifjú korosztályt, amelyik eddig semmit sem épített, így nem fáj neki a rombolás, és nem aggasztja az sem, hogy nem is tudja pontosan, mi fog felépülni. Nincs miért aggódniuk, hiszen vezérük helyettük is pontosan tudja, hogy mit akar, s így fáklyaként megvilágítja számukra a helyes utat. A vezért segítik azok, akiknek koruknál fogva szintén a partvonalon kívül lenne a helyük, de jókor megértve az új idők szavát, megérezve, hogy kifizetődőbb az amnézia, mint a következetesség, beálltak a talpig forradalmár pártvezér zászlaja alá.

A balga korosztálynak még egy lehetősége van arra, hogy olyat cselekedjen, aminek eredménye alapján esetleg belenézhet a tükörbe, az unokák szemébe. Erre akkor lesz módja, ha a következő országgyűlési választásokon azok győznek, akiknek az ország érdeke a fontos, és nem a hatalom. A mai hatvanas korosztály jelentős részének ezért az a feladata, hogy elmesélje az igazat a nála fiatalabbaknak, akik nem tudhatják, milyen volt az előttük élő korosztályok sorsa, nem tudhatják, milyen volt Európán kívül élni, s akik most a szabad sajtó központilag legyártott híreiben csak azt hallják, amit a talpig forradalmár pártvezér jóváhagy. Miután az iskolák megszállása is végbement, a mai hatvanas korosztály jelentős részének az utolsó harci feladata nem lehet más, mint József Attila hagyatékának minél szélesebb körben történő hirdetése: Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet...

Szüdi János jogász