Soha nem vagyunk elégedettek azzal, ami éppen van. Nem vagyok ezzel másképpen én sem. Úúútálom ezt a sötét, borongós, taknyos-nyálas időt. Olyan, mintha a november tért volna vissza. Pedig már mostanra vastag puha hótakaró kellene, hogy elterüljön a tájon. Ehelyett mi van?? Esik az eső. Pedig én szeretem az esőt; tavasszal, nyáron no meg kora ősszel. Ezekben az évszakokban hangulata van az esőnek. Most csak lehangol. Most a hidegnek, a hónak lenne ideje. Mert a hideg, a hó és a szikrázó napsütés felderíti az embert. Még akkor is, ha nem sok derülni való akad manapság. Elnézegetem az embereket az utcán, a bevásárlóközpontokban, a járműveken; sápadt, arcok, fáradt szemek, ingerült mozdulatok és szavak. Pár évvel ezelőtt még nem voltak ilyenek. Pár évvel ezelőtt még láttam mosolygó, vidám embereket is. Mára minden megváltozott. Megváltozott az országunk neve, megváltozott az alkotmányunk és változtunk mi is. Néhány éve még el sem tudtam képzelni, hogy tüntetéseken fogok részt venni. Világéletemben gyűlöltem a tömeget. Arctalan, akarattalan masszának tartottam. És most? Mostanra ez is megváltozott. Hiába, ha ez embernek veszélyben a szabadsága, a családja, a megélhetése és egy esetleges betegség kapcsán az élete is, akkor sok mindenre képes. Nagyresetet csinál és Újrabootol. Azt hiszem, nem biztosan tudom, ez történt velem is. Az ordító társadalmi igazságtalanságok, a neonácik - a magyar gárda - megtorlatlan fellépései, a mélyszegénységben élő százezrek vegzálása, a munkanélküliség, a kormányzati gőg és cinizmus, mind-mind arra késztetett, hogy felnyissam a szemem és újra indítsam a rendszeremet. Soha nem voltam egy nyugodt, békés mindent kritikátlanul elfogadó ember, de a kényelmes polgári élet lustává tett. Mindez csak addig tartott, míg fel nem bukkant az a söpredék, amitől minden tisztességes ember hányni kezd. Csak addig tartott polgári kábulatom, míg nem kezdtek el nyíltan zsidózni, cigányozni, mellüket verve ordítani, hogy mekkora magyarok, mekkora hazafik - ők. Hát nem, ezt már nem hagyhattam szó nélkül, mert a hazafiság csöndes, a hazafiság nem megosztó, a hazafiság a szívünkben van és nem az ordító szánkon és nem is a mellünkre kitűzött tányérnagyságú kokárdán. A hazafi épít és nem rombol. Hazafi lehet baloldali, lehet jobb oldali, lehet szocialista, lehet kommunista, lehet demokrata, lehet liberális, de soha nem lehet nacionalista, populista vagy fasiszta. Engem az utóbbi közel két év történései vezettek, szinte kézenfogva, a demokratikus ellenzékhez. A polgári ellenzékhez. Így esett meg az, hogy megkedveltem a tömeget, felülbíráltam a tömegről alkotott véleményemet és mára én is egy lettem abban a Tömegben, amelynek célja; visszaállítani a Köztársaságot, a sajtószabadságot, a munkavállalói jogokat a tanuláshoz/továbbtanuláshoz való jogot. Itt tartok ma és tudom, hogy mindaddig a Tömeghez fogok tartozni, míg meg nem valósul az, amiért összefogtunk és Tömeggé szerveződtünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése